Békéscsaba UFC 99

A Békéscsaba UFC utánpótláscsapatának 1999-es születésű játékosait mutatjuk be illetve a csapat meccseiről adunk híreket.


16.forduló (2012.03.04)
Békéscsaba UFC - Vác   1:1  (0:1)
Góllövő: Malkócs Marcell

Láza János értékelése: Nagyon sok hibával játszottunk, mindemellett ennyi előnyt nem adhatunk egyetlen ellenfelünknek sem, hiszen ahelyett, hogy vezetést szereztünk volna, végig az egyenlítésért küzdhettünk, a jó erőkből álló Vác csapata ellen. Sokkal pontosabban, koncentráltabban kell egy-egy ilyen mérkőzést végigjátszanunk.

Jók:Malkócs, Árszintye, Gyura, Horváth

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578083
képek: http://indafoto.hu/bcsufc1999/bekescsaba_ufcvac_varos_lse_11/slideshow


17.forduló (2012.03.10.)
Nyírsuli - Békéscsaba UFC  1:2  (1:0)
Góllövő: Malkócs Marcell , András Bálint

Láza János értékelése: Már a mérkőzés elején, a második percben vezetett az ellenfél, amely többször sikeresen bontotta meg védekezésünket, főleg a széleken. Ezután inkább mezőnyjáték volt jellemző a félidőre. A második játékrészben sokszor sikerült megvalósítanunk amit elterveztünk, gyorsan, jó átadásokkal kerültünk a Nyíregyháziak kapuja elé. Bálint és Marci teljesítménye kiemelkedett, de a győzelmet annak köszönhetjük, hogy ma többen kiválóan produkáltak.

Jók: Malkócs, András, Zsilinszki, Nagy, Gyura, Pásztor

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578092


18.forduló (2012.03.18.)
Békéscsaba UFC - Kecskeméti TE   0:2  (0:2)

Láza János értékelése: Az első tíz percben kiegyenlített volt a játék, majd a véleményes büntető megtörte a csapatot, innentől kezdve végig a kecskemétiek akarata érvényesült. A múlt héten sikerült hátrányból fordítanunk, ez most nem ment.

Jók: Gyura, Labos

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578101
Képek: http://indafoto.hu/bcsufc1999/bekescsaba_ufc13kecskemeti_te_/slideshow


20.forduló (2012.04.01.)
Békéscsaba UFC - DVTK SE  3:0   (0:0)
Góllövő: Belanka Dávid (2) , Lovász Bence

Láza János értékelése: Végig fegyelmezetten, türelmesen, pontosan játszottak a fiúk. Sikerült folyamatosan megtartani a labdát és ebből több,veszélyes támadást is tudtunk kezdeményezni. Az utolsó negyed órában sikerült feltörni ellenfelünk védekezését, mondhatni, hogy egy órás kemény munkáért, kaptunk tíz perc örömfocit..

Jók:Nagy, Purger, Malkócs, Gyura, Labos, Belanka

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578115
Képek: http://indafoto.hu/bcsufc1999/bekescsaba_ufc13_dvtk_se_30/slideshow


21.forduló (2012.04.03.)
Békéscsaba UFC - Grosics Akadémia  0:1  (0:1)

Láza János értékelése: Nem tudtuk megismételni a két nappal ez előtti jó teljesítményt, ellenfelünk megérdemelten szerezte meg a három pontot. A párharcokat rendre elvesztettük, a középpálya nem tudta megtartani, megjátszani a labdát, így helyzetekig se nagyon sikerült eljutnunk. Ezen a mérkőzésen az a csapat nyert aki jobban akarta a győzelmet és az sajnos nem mi voltunk.

Jó:Lovász

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578118
Képek: http://indafoto.hu/bcsufc1999/bekescsaba_ufc13grosics_la_01/slideshow


22.forduló (2012.04.15.)
Szolnoki MÁV - Békéscsaba UFC     0:3  (0:1)
Góllövő: Kisari Tibor,Malkócs Marcell (2)

Láza János értékelése: Ezen a mérkőzésen eggyel magasabb sebességi fokozaton játszottunk a szolnokiaknál. Mai teljesítményéért dicséret illeti csapatunk valamennyi tagját, a fiúk fegyelmezetten, a taktikai feladataikat betartva, látványosan, eredményesen fociztak.  

Jók: Gyura, Zsilinszki, Malkócs, Kisari, Szabó

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578133
Képek: http://indafoto.hu/bekescsabaufcUFC99/szolnokbekescsaba_ufc13_03/slideshow


23.forduló (2012.04.22.)
Békéscsaba UFC - Egri FC   2:0  (1:0)
Góllövő: Malkócs Marcell,Kisari Tibor

Láza János értékelése: Az őszihez hasonlóan, nehezen tudtuk rákényszeríteni akaratunkat az egriekre. Mindkét csapat ügyesen tartotta a labdát, lendült támadásba.  Egy kicsit több hibával játszottunk mint az előző héten, de újra működtek a megbeszélt taktikai elemek, és a mérkőzés végére sikerült két vállra fektetnünk  jól szervezett ellenfelünket.

Jók: Gyura, Malkócs, Kisari, Labos, Lovász

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578135
Képek: http://indafoto.hu/bekescsabaufcUFC99/bekescsaba_ufc13egri_fc_20/slideshow


24.forduló (2012.04.28.)
DVSC-DLA - Békéscsaba UFC   2:0  (0:0)

Láza János értékelése: A mérkőzés egészét tekintve a Debrecen fölényben játszott, a helyzeteket tekintve kiegyenlített volt a mérkőzés, három alkalommal is a kapussal szemben állva hibáztunk. A labdaszerzés még mindig sokszor nehezére esik a középpályánknak, enélkül pedig nehéz játszani.

Jó: Csanálosi

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578149


25.forduló (2012.05.06.)
Békéscsasba UFC - Vasas Kubala Akadémia  0:2  (0:1)

Láza János értékelése: Védelmi vonalunkból nem tudtuk felhozni a labdát, csak átrugdostuk a középpályát, így odaajándékozva mind a labdát, mind a kezdeményezési lehetőséget ellenfelünknek. Sajnos a csapatból csak kevesen hittük  el ezen a napon, hogy nyerhetünk.

Jók: Kisari, Lovász, András

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578152
Képek: http://indafoto.hu/bcsufc1999/bekescsaba_ufc_13_vasas_kubala/slideshow


26.forduló (2012.05.12.)
Szeol SC-Tisza Volán - Békéscsaba UFC    2:1  (2:1)
Góllövő: Gyura Martin

Láza János értékelése: Kiegyenlített mérkőzésen, két fejes gól döntött. A hátulról kihozott labdákkal még mindig adós maradt a csapat, több tudatos átadásra, magasabb szintű labdabirtoklásra van szükség ahhoz, hogy tudjuk tanulni azokat a technikai, taktikai elemeket, melyeket gyakorlunk.

Jók: Gyura, András

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578165
Képek: http://indafoto.hu/bekescsabaufcUFC99/szeol_szegedbekescsaba_ufc_u13/slideshow


27.forduló (2012.05.20.)
Békéscsaba UFC - Debreceni SI   0:0  (0:0)

Láza János értékelése: Két-két nagy helyzet, de inkább mezőnyjáték jellemezte a mérkőzést. A győzelemhez közelebb álltunk, de a célunkhoz nem. Ahhoz, hogy folyamatos, kombinatív játékot kialakítsunk, gyorsabban, tudatosabban, koncentráltan kell ezekben a mérkőzéshelyzetekben játszanunk.

Jók: Lovász, Nagy, Szabó

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578167
Képek: http://indafoto.hu/bekescsabaufc/bekescsaba_ufc_u13_dsi_00/slideshow


19.Forduló (2012.05.23.)
Ferencváros - Békéscsaba UFC   1:0  (1:0)

Láza János értékelése: Egy taktikai fegyelmezetlenség eldöntötte a mérkőzést, és játékban sem sikerült megvalósítanunk a megbeszélteket.

Jók: Lovász, András

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578108


28.forduló (2012.05.27.)
Kazincbarcika - Békéscsaba UFC   1:4  (0:2)
Góllövő: Kisari Tibor(3),Malkócs marcell

Láza János értékelése: Ezért a meccsért érdemes volt Barcikáig utazni. Kiböjtöltük, de most újra látszott, hogy tehetséges gyerekek alkotják csapatunkat. A magyar gólkirályt még nem, de legalább azt tudjuk, hogyan kerül az elefánt a hűtőbe.

Jók: Kisari, Belanka, Nagy, Árszintye, Szabó, Labos

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578181


29.forduló (2012.06.03.)
Békéscsaba UFC - Hódmezővásárhely  2:1  (2:1)
Góllövő: Kisari Tibor(2)

Láza János értékelése: Mezőnyben ügyesen adogattunk, bár sok pontatlan átadás jellemezte játékunkat. Több nagy lehetőségünk is adódott a gólszerzésre ellenfelünk kapuja előtt.

Jók: Véha, Purger, Nagy, Kisari

Jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578187
Képek: http://indafoto.hu/bekescsabaufc/bekescsaba_ufc_u13hodmezovasar/slideshow


30.forduló (2012.06.09.)
REAC Sportiskola - Békéscsaba UFC    0:6  (0:1)
Góllövő: Lovász Bence,Kisari Tiboer(3),Gyura Martin,Labos Péter

Láza János értékelése: Sok helyzetet sikerült kialakítanunk az első félidőben, de túlságosan is akartuk a gólt, így a legnagyobb lehetőségek is kimaradtak. Uraltuk a pálya középső harmadát, így ellenfelünk nem tudott a kapunk elé kerülni. A második félidőben már jöttek a gólok is. Gratulálok a fiúknak az éves teljesítményhez!

Jók: Kisari, Labos, Nagy, Lovász, Zsilinszki

jegyzőkönyv: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=578196

Képek: http://indafoto.hu/ufc/u13_nbi_reac_bekescsaba_ufc_06/slideshow








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 5
Heti: 34
Havi: 346
Össz.: 240 878

Látogatottság növelés
Oldal: U13 NBI 2011-2012 (tavasz)
Békéscsaba UFC 99 - © 2008 - 2024 - csabaufc.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »